Az Addiktológiai Pszichoterápiás Részlegen elsősorban reményt kaptam a felépülésre, ami már nagyon régóta nem volt az életemben – elképzelhetetlennek tűnt számomra az élet szerek nélkül, itt viszont megkaptam a lehetőséget, hogy együtt tudjak élni a függőség betegségével és kezelni tudjam. Olyan emberek vettek körül, akik megértettek, és ugyanazzal a problémával küzdöttek, mint én, csak a körítés volt más, ezáltal már fél szavakból is megértettük és támogattuk egymást – szinte úgy éreztem, kaptam egy családot. Nem voltam egyedül a problémáimmal és a fájdalommal, ezek nagyon fontos alapkövek voltak számomra a terápiában.

 

Lehetőséget kaptam, hogy a gyerekkori traumákat elkezdjem feldolgozni, megismerhessem és megérthessem önmagam, mit hozok a gyerekkoromból és ez milyen hatással van az érzéseimre, viselkedésre, döntéseimre. Láthattam, hogy mik azok a sémák, amiket azért alakítottam ki régen, hogy megküzdjek valamilyen módon a gyerekkorom nehézségeivel, ezek hogyan jelennek meg most az életemben, és hogyan tudom ezeket a sémákat átírni. Megérthettem azt, hogy mit miért csinálok egy adott helyzetben, miért hozok olyan döntéseket, amilyeneket, és miért viselkedem úgy, ahogy. Empatikusabban  és elfogadóbban tudtam magamra nézni, és nem írtam le magam egyből, nem bántottam magamat azért, amilyen vagyok. Természetesen ez egy nagyon hosszú folyamat, és azóta is dolgozom magamon, mert még mindig rengeteg helyzetben előjönnek ezek a viselkedésformák, hiszen 22 évig ezeket használtam, ezáltal nem is tudok egyik napról a másikra változtatni. De már láthatom, és megérthetem magam, ami hatalmas segítség, mivel csak azáltal tudok változtatni valamin, ha pontosan látom, hogy mi a probléma, és kézzelfoghatóvá válik számomra, hogy mi az, amin dolgoznom kell.

 

Megtanultam az érzéseimet először csak felismerni, hiszen évekig az volt a cél hogy elnyomjam ezeket, de pontosan nem tudtam megfogni őket, csak jó vagy rossz állapot létezett. Megtanultam kifejezni ezeket, beszélni róluk, majd később kezelni őket, és kicsit kívülről látni magam annak érdekében, hogy a döntéseim és a viselkedésem ne az esetleges rossz hangulatom vagy negatív érzéseim irányítsák, hiszen az érzéseim kezelhetetlensége az egyik alapja a használatomnak. Rengeteg dolgot megtudtam a függőség betegségéről, és kialakult egy betegségtudat, aminek köszönhetően nem akaratgyengeként, fogyatékosként, esetleg elmeháborodottként tekintek magamra, nem büntetem magam, hanem el tudom fogadni azt, hogy beteg vagyok.

 

Ami számomra még hangsúlyos dolog volt, hogy a társfüggőségemben is kaptam segítséget. Láthattam a káros hatásait, azt, hogy milyen nagy szerepe volt a használatomban az ebből fakadó érzéseimnek. Látom, hogy ez hogyan nyilvánul meg a mindennapjaimban, és hogy mennyire veszélyes lehet, ha nem foglalkozom vele. Megértettem, hogy miért nem tudtam elszakadni olyan személyektől, akik kívülről nézve egyértelműen káros hatással voltak rám, hogy miért érzem magam képtelennek arra, hogy elengedjek valakit, és hogyan teszem függővé az önértékelésemet, az énképemet, az érzéseimet, az igényeimet és tulajdonképpen mindent egy másik embertől, és hogy ez hogyan juttat el engem a használathoz. 

 

Jelenleg 10 hónapja és 16 napja lehetek tiszta. Felépülő függőkkel lakom egy félutas házban, rendszeresen járok önsegítő közösségbe, folyamatosan dolgozom magamon és a felépülésemen. Vannak barátaim és olyan emberek, akikre számíthatok, a saját keresetemből élek, és lassan elkezdek egy tanfolyamot. Egyre jobban érzem magam a bőrömben, és bár most is vannak nehézségeim és problémáim, nehéz napok, negatív érzések vagy fájdalmak, annyit biztosan mondhatok, hogy szabadságot kaptam, mert ezekre nem kell már használnom, van választásom, és már nem a függőségem irányítja az életemet.

 

Elmondhatatlanul hálás vagyok az ott dolgozóknak azért a rengeteg segítségért, amit kaptam a részlegen és a terápiám során, azért a rengeteg szeretetért, türelemért, megértésért, odaadásért, amivel hozzám/hozzánk álltak! Nem akarok nagy szavakat írni, de nélkülük most nem biztos, hogy életben lennék!