2018-03-23
A terápia az életem egyik legjobb élményévé vált. Mielőtt elkezdődött, teljesen érdektelen, közönyös, gyáva, életunt, félelemmel teli voltam. Teljesen a saját kis világomban éltem, ebbe voltam bezárkózva, mindenféle kulcs nélkül. Nem voltak túlzott előítéleteim és elvárásaim sem, leginkább meghalni szerettem volna, és azt, hogy mindenki hagyjon békén, ne kelljen senkivel sem semmiféle interakcióba bonyolódnom. A valóság teljesen más lett. Rengeteg szeretetet, figyelmet, odaadást, törődést, segítséget kaptam, a terápia minden terapeutájától, segítőjétől és a kórházi dolgozóktól is. Talán addig is volt részem ilyenben,de nem voltam képes ezt az életemben észrevenni, érezni. Segített megérteni a helyzetem, segített abban, hogy meglássam, nem az öngyilkosság az egyetlen megoldásom arra, hogy kezeljem az életem. Mintákat, példákat, példaképeket kaptam. Mankót, útmutatást. Rendszert és rendszer szemléletet. Az élet szeretetét újra. Tudom, hogy nagy szavak, de én úgy érzem, a terápia alatt újjászülettem. Érdekes volt, hogy a csoportom, akikkel együtt voltam, teljesen szétesett és csak egyedül fejeztem be a csoportomból a terápiát. Viszont azok, akik már bent voltak, mikor bekerültem és azok,akik bejöttek, míg bent voltam, szintén nagyon sokat adtak, sok tapasztalatot is szereztem tőlük is. Természetesen a csoport társaimtól is,de az ő esetükben elég szomorú emlékeket őrzök. A terápia végén semmi mást nem is tudtam írni a "vendégkönyvbe", csak azt, hogy köszönöm.