Amikor bekerültem a Minnesota Részlegre, „csak” drogfüggőnek vallottam magam, alkoholbetegnek nem. A nyugtatóról szerettem volna lejönni. Sem használni, sem nem használni nem tudtam, úgy éreztem, ha nem kapok segítséget, belehalok. A 2019-es évben több öngyilkossági kísérletem is volt, az egyik után az OPAI Pszichiátriájára kerültem kezelésre. 2019 nyarán egy gyógyszermegvonás okozta GM roham után a rendőrök tessékeltek ki anyám lakásából, távolságtartási végzés volt ellenem. Ekkor már drogokat nem mertem használni, innom és gyógyszereznem kellett, halálfélelmem volt. Nem volt hol laknom, aludnom, nem volt mit ennem, és szükségem volt gyógyszerre. Tudtam: ha nem kezdek valamit magammal, meg fogok halni. Egy bőrönddel és egy biciklivel az utcán, megtörve, tehetetlenül, nem volt jobb ötletem, mint ismét bevonulni az OPAI Pszichiátriára, innen kerültem át az OPAI Addiktológiájára.

 

Itt hallottam az egyik önsegítő csoport gyűlésén a 12 lépésről, és azt éreztem, hogy én ezeket akarom, valahogy lehetőséget adnak nekem arra, hogy ne haljak bele a szerhasználatba. A terv az volt, hogy valamilyen rehabra megyek, de amikor megtudtam, hogy várnak a Minnesotán interjúra, nagyon megörültem, és nagy megtiszteltetésnek vettem. A Minnesotán a Lépéseket ajánlották, és nekem erre volt szükségem. A részlegen kapott orvosi segítséggel a terápia ideje alatt el tudtam hagyni a nyugtatót, ami addig lehetetlennek tűnt. Elkezdődött a traumafeldolgozás a segítőmmel való közös munkával és az önéletrajzírással. Megtanultam, hogy én egy betegségben szenvedek, nem pedig egy erkölcsi nulla vagyok. 

 

Elkezdtem megérteni, hogyan viselkedik egy józan ember. Elkezdtem a változásra törekedni, hogy azzá váljak. A Lépéscsoporton megismerkedtem a Lépésekkel. Megtanultam heti tervet készíteni, rendet tartani magam körül, illetve felismertem, hogy mennyire fontos nekem a rendszeresség. Kaptam érzéslistát az érzéseim és állapotaim felismerésére, amit még most is gyakran forgatok. A terápián megtekintett filmekből rengeteg hasznos információt vettem ki, és veszek ki még a mai napig is. Megismerkedtem a meditációval, amit igyekszem gyakorolni azóta is, valamint az Anonim Alkoholisták (AA) közösségével és irodalmával. A „Csak Ma” csoporton egy saját élményű segítővel az előző napi AA gyűlést beszéltük meg. Itt tudtam kérdezni, és kaptam válaszokat a kérdéseimre az AA-val kapcsolatban. Amit a terápián javasoltak, azt megtartottam: választottam szponzort a 7. hét végére. 

 

A terápiáról kikerülve megszakítottam az összes ártó múltbéli kapcsolatomat. Rögtön munkába álltam, hogy legyen jövedelmem, és rendszeresség az életemben. Napi tervet készítek. A szponzorom ajánlásait elfogadom, betartom, így hét napból hetet igyekszem gyűlésre menni. Van betegségtudatom, és már igazán alkoholistának vallom magam, nem „csak” drogfüggőnek. Mindennap olvasom az AA irodalmát. Egyre több önismeretet szerzek a szponzorommal való munka és a Lépés munka során. Van szolgálatom az AA-ban, így megvan az öt ajánlás. Az öt ajánlásból pedig az következett nálam, hogy ma:

 

- 394. napja nem kellett innom,

- 377. napja nem kellett drogokat használnom,

- 311. napja nem használok benzodiazepint,

 

és ezért rendkívül hálás vagyok!