Hozzá tartozni…
Miközben az addikció látszólag a függő egyszemélyes magánzárkája, nem a szenvedélybeteg az egyetlen kizárólagos érintettje a betegségnek.
A hozzátartozók –beleértve a közeli családtagokat, vagy akár a lazább kapcsolódást képviselő ismerősöket és munkatársakat – egy olyan forgatókönyv szereplőivé válnak, amely jól körvonalazott szerepek szerint működik. Szerephez juthat például az Üldöző, aki foggal-körömmel küzd a szenvedélybeteg szerhasználata ellen, eszköze a szigor, a büntetés és a fenyítés. Szerepet kaphat a Megmentő, aki körme szakadtáig azért harcol, hogy felszabadítsa a függőt a szerhasználat minden káros következménye és kockázata alól. Szerepbe léphet a Csapos, aki jobbnak látja, ha újratölti a kiüresedett poharat, mert a belátható következményeknél még ez is jobb ötletnek tűnik. Számos egyéb szerep felkínálkozik még a szenvedélybeteg oldalán, de könnyen belátható, hogy egyik sem tekinthető hálás szerepnek. Mégis, hozzátartozóként már-már automatikusan lépünk egyik vagy másik, sőt olykor több szerepbe is együttesen, és reflexszerűen mondjuk el monológjainat, melyek érdemi párbeszéd elindítása szempontjából erőtlennek és esetlennek bizonyulnak.
A hozzátartozói tehetetlenség egyenesen arányosan nő a leszoktatási próbálkozások számával. A szélmalomharc közepette pedig egyre tágul a tér a szenvedélybeteg és a hozzátartozó között, a szimmetriába rendeződő, bensőséges kapcsolat már csak emlék, legfeljebb reménytelen vágyálom. Könnyen belátható tehát, hogy a függőség nem csupán a szenvedélybeteg története, részese és elszenvedője a hozzátartozó is. Ilyen módon a felépülés sem csupán egy személyre berendezett színpad, szerepet kérhet magának a hozzátartozó éppen úgy, ahogy a szenvedélybeteg is. Ennek eszköze lehet a hozzátartozói konzultáció, a hozzátartozói csoport vagy hosszabb távon a családterápia. Kevésbé érdemes azt firtatni, hogy mit tehet a hozzátartozó a szenvedélybeteg megmentéséért, mert ez a kérdés tovább erősíti a már jól ismert és begyakorolt szerepeket és a két fél közti egyensúlyvesztettséget.
A „hogy vagyok én?”, „mitől érezhetném én jobban magam?”, „mi szolgálja az én jóllétemet?” kérdések feltétele könnyebben elvezethet oda, hogy a hozzátartozó stabilabb lábakon tudjon visszaállni egy rehablilitálásra váró kapcsolatba. Ezek a kérdések akkor is létjogosultságot nyernek, ha a szenvedélybeteg még nem tart ott, hogy saját felépülését elkezdje. Kétségtelenül a legszerencsésebb felállás az, ha mindkét szereplő kész saját elakadásain, „szerepbe szorítottságán” dolgozni, hogy aztán összeérjen a két felépülési folyamat és a kapcsolat nyerjen új esélyt ezáltal. Annyi azonban bizonyos a csillagoknak ezen szerencsés együttállása nem feltétele annak, hogy a hozzátartozó saját hogyléte kapcsán kérjen vagy kapjon segítséget, támogatást. Többé már nem kell egyedül lenni a terhekkel…
Hozzátartozói csoportunk péntekenként 13 órakor kezdődik.
A hozzátartozók számára ajánlott további csoportok:
