Gyakran szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz. A szenvedélybetegségből való felépülésre talán ez a kijelentés fokozottan igaz. A felépülés első, akut időszakában jelentkező fizikai és lelki megvonási tüneteken való túljutás testi és szellemi kimerüléssel jár. Sok esetben jelent komoly kihívást túljutnia betegeknek ezen az időszakon, ami jó esetben a nyitánya az élethosszig tartó józanságmunkának. 

 

Azonban a józanság fenntartásért történő munka nem kizárólag kín és gyötrelem, sőt! Ez egy kalandos utazás, ahol a személyiségfejlesztés illetve -fejlődés addig ismeretlen dimenziói mutathatják meg magukat. A realitás talaján maradva, megfelelő célok kitűzésével a sikerélmények talán korábban elképzelhetetlen módon és mennyiségben képesek utolérni az embert. A józanságmunka következtében szükségszerűen bekövetkező szemléletformálódás hatására a szermentesség többé már nem kínkeservvel fenntartott állapot, hanem a józanság örömeinek aktív megélése.

 

Talán túlzónak tűnhet ez az állapot azok számára, akik betegségük akut szakaszában kilátástalannak érzik helyzetüket, de a megfelelő belátással és célokkal, gyakran nem várt sebességgel lehet elérni ezt a fordulatot. Azonban amennyire szépen hangzanak ezek a változások, legalább akkora veszélyt is hordoznak magukban.

 

A felépülésben elért sikerek érthető módon fellobbantják a lelkesedés tüzét. Sokan mindent azonnal meg szeretnének oldani, rendbe akarnak tenni. Az évek vagy évtizedek során elvesztegetett időt, illetve pénzt kecsegtetőnek tűnik azonnal bepótolni, azonban innen már csak egy lépés a tipikusan szenvedélybeteg gondolkodás, amit a „mindent vagy semmit" elveként lehet leírni. A függő gondolkodás azt diktálja a betegnek, hogy valamit vagy nagyon csináljon vagy sehogy. Az egyre fokozódó tempóban könnyen háttérbe szorul a türelem, az alázat, a pihenés, ami egyenes út lehet a visszaesés felé. 

 

Ahogy a 12 lépéses rendszerű önsegítő közösségek, például az Anonim Alkoholisták fogalmaznak: Lassan siess! A felépülés folyamatában a legcélravezetőbb, ha mindenki időt ad magának, hiszen a józanságmunkára ott van az egész hátralévő élet.